Hívd meg bevásárolni a korábbi vevőidet

Szerintem a ReMarketing egyik fajtája a ReTargeting, de ki hogy kezeli.

Mi is ez a ReTargeting?
Mondom: Egy olyan célzási eszköz, amikor egy meglévő e-mail címlistának tudsz hirdetéseket készíteni a Facebookon.

Olyan, mintha a feliratkozóidnak hirdetnél.

A hírlevelek megnyitási aránya gyakran 30% alatt van (ha ennél jobb nálad, akkor király vagy), ami azt jelenti, hogy a leveleid, akcióid, kampányaid 100-ból csupán 30 emberhez jutnak el. És minél öregebb ez a lista, annál kevesebben fogják megnyitni a leveleidet.

Kevés. És még csak a feliratkozóidról beszélgettünk.

Mert a feliratkozóidon kívül vannak régi vásárlóid is, akik (és induljunk ki ebből) megadták Neked az e-mail címüket, de ők mondjuk nagyon régen vásároltak már Nálad. Talán nem is emlékeznek Rád. Vagy épp ellenkezőleg, nemrég vettek Nálad valamit.

Na ők sokan vannak. 

Erre tudod remekül használni az úgynevezett ReTargeting megoldást (van, ahol nem így nevezik).

A Facebook az e-mail címeket összepárosítja a saját felhasználóival, és összeállít Neked egy célközönséget. Ennek a közönségnek tudsz hirdetni.

Itt a közönségedet bárhogyan testre tudod szabni, szegmentálni. Tudsz csak a feliratkozóidnak, csak a belépő termék megrendelőinek vagy egy exkluzív terméked vásárlóinak hirdetni. Akár olyat is csinálhatsz, hogy a feliratkozóid közül kiveszed azokat, akik mindig elolvassák a leveleidet, de sosem vesznek semmit. Annyi variáció van, amennyit csak el tudsz képzelni.

Akkor csináljuk is meg, mondjuk a most csak a Facebook-on

Azért mondom, hogy itt kezdd, mert ez gyors és egyszerű, valamint úgyis nyomulsz Facebook-on.

Exportáld ki az e-mail listádat és készíts belőle különböző csoportokat, akiknek külön kampányötleteid vannak.

Lépj be a Facebook Hirdetéskezelőbe

Bal felül kattints a 'hirdetéskezelő feliratra, amjd válaszd a 'Célközönségek' menüt

2016-10-11_1014

Kattints az 'Egyéni Célközönség létrehozására' majd válaszd az 'Ügyfélfájlt'

2016-10-11_10162016-10-11_1017Itt választhatsz, hogy felmásolod a saját adataidat, vagy ha esetleg MailChimp-et használsz, akkor összekötöd a kettőt.
Én most inkább a saját fájl kiválasztását csinálom.

Többféle adattípust is feltölthetsz. Minél többet alkalmazol, annál jobb lesz az adategyeztetés. Én azért javaslom, hogy csak az e-mail címekkel (max névvel) dolgozz, mert már azzal is jól be tudod azonosítani a felhasználóidat.

Tudsz fájlt feltölteni, de másolás-beillesztést is alkalmazhatsz. Ha feltöltesz, akkor fontos, hogy .txt vagy .csv fájlt használj. Hasznos lehet, ha letöltesz egy fájlsablont, hogy ismerd a formátumot. 

2016-10-11_1023

Én azt szoktam csinálni, hogy egy egyszerű excel táblába kiexportálom az e-mail címeket, majd az e-maileken kívül minden oszlopot és fejlécet kitörlök. Utána ezt .csv fájlba mentem.

Utána jöhet a feltöltés

2016-10-11_1025Majd nevezdd el a célközönsgedet úgy, hogy később egyértelműen megismerd és kattints a Tovább-ra.

2016-10-11_1025_001Ha valami gond van, akkor jelez Neked a Facebook, de ha szűz, csak e-mail címekkel teli fájlt töltesz fel, akkor nem lesz gond. Csak nyomj a feltöltés létrehozására.

2016-10-11_1027Te már készen is vagy, de a Facebook-nak kell egy kis idő, mire megfelelteti az e-mail címeket a felhasználóival. Minél nagyobb a listád, annál lassabban fog dolgozni.

De utána máris készítheted nekik a kampányodat.

Tippek Tőlem a ReTargetingedhez:

Mielőtt belevágsz, azelőtt tényleg gondold végig, hogy milyen listákat tudsz csinálni, és kinek milyen kampányt indítasz. Lehet, hogy az is elég, ha csak a nem vásárlóidnak készítesz egy kampányt, hogy "Gyere vásárolni". De ennél hatékonyabb is tudsz lenni, sokkal eredményesebb kampányokat tudsz futtatni, ha mondjuk egy bizonyos régebbi terméked vásárlóinak kínálsz egy hozzá kapcsolódó kiegészítőt, vagy annak a terméknek az újabb változatát. 

iPhone 6 vásárlóinak az iPhone 7-et.