Itt a válság, milyen lépéseket tegyünk meg

A válság itt van, már az első pánikhangulatokon túl is vagyunk, de az is látszik, hogy elhúzódó időszak jön. Sok anyag kering az interneten, így mi sem mehettünk el a téma mellett.

Nem fogok hazudni. Mindenki azt írta, hogy nyugalom és higgadtság, az első hét nálunk para volt, és úgy láttam, hogy az ügyfeleinknél is. Visszaesett minden és kisebb pánikhangulat alakult ki, teljesen jogosan. Nem kell Google Analytics gurunak lenned, hogy megnézd, a nap végén mennyivel estek a számaid. Kevesebb vendég, rendelés, látogató, stb., és még a rendeletek is szabályozzák a működésedet. Nyilván bepánikolunk, elkezdjük menteni a menthetőt és drasztikus kiadáscsökkentésbe vágunk.

Itt a válság, milyen lépéseket tegyünk meg | BeOnWeb

Az első káoszos héten minden ügyfelünkkel próbáltam egyeztetni és voltak nagyon gáz helyzetek és voltak jobbak. 

Nézzük, melyik piac hogy áll:

  • Élelmiszerpiacon egyértelmű növekedés volt.
  • Ugyanígy a pénzügyi szolgáltatások, adótanácsadási piacon egy kisebb 5-10% emelkedés volt tapasztalható.
  • A nem létfontosságú fogyasztási cikkek és szórakoztató termékeknél általában 20-30% visszaesés volt tapasztalható. 
  • De ugyanígy 20-30% visszaesés volt az “átlagos” piacokon, de volt 80% visszaesés is. 
  • Szállás piacon 100% visszaesés, amit még a visszamondások is megfejeltek. Így ott nem, hogy új megrendelés nem jött, a régieket is bukták.
  • Sok ügyfelünk a vendéglátóipart kiszolgáló piacon, itt vegyesek a számok: a 70% visszaeséstől a +10% növekedésig minden volt.
  • A vendéglátásban 80-90% volt a mínusz, ahol átálltak gyorsan kiszállításra, ott kompenzálódtak a számok kicsit.

 

Azt gondolom, hogy ilyen adatok mellett jogos a pánikhangulat és a kapkodás is, hiába próbálnak nyugtatni mindenkit.

Ebben az időszakban nyilván a költségek megvágásával indul el minden, ami egy logikus, ösztönös lépés. Mindenki megvágja a marketing költését, holott mindenhol azt olvasni, hogy nem kellene. 

Ügynökségként az az érdekem, hogy ne fogd vissza a marketingköltésedet, mert én abból élek. De az is érdekem, hogy életben maradj, kifizesd a számlám és pár hónap múlva is együtt tudjunk dolgozni. Emiatt mindneképp nyúlj hozzá a marketingköltéseidhez, de nézd át, hogy pontosan mihez. 

Az is lehetséges, hogy erre nem költesz, mert minek - jelenleg a szálláspiacon nincs értelme költeni. Nullázhatod a költéseidet, ha az a logikus döntés.

Egy másik cikkben belemegyek majd, de a marketingköltéseid megvágását át kell gondolni. Azt nézd meg, hogy honnan jön a bevételed és ez alapján csökkents a büdzséden.

Szolgáltatóként nálunk a bevételek a meglévő ügyfeleinktől jönnek, a fejlődés és a kieső ügyfelek pótlása érdekében van marketingstratégiánk. Mivel a nagyobb fókusz a meglévő ügyfeleinken van, ezért erre fókuszálunk és elhagyhatjuk átmenetileg a marketingköltéseinket. Ha neked folyamatosan kell új vevő, mert olyan a modelled, akkor nem hagyhatod el ezt a költést. 

 

Második lépcsőben lehet a tűzoltás után kicsit lehiggadni és átgondolni az évet.

Koronavírus van, de el fog múlni. Úgy néz ki, hogy Kína is túl van rajta, néha még a tőzsde is emelkedik. Amíg ezen túl leszünk, kemény pár hónap vár ránk, első körben ezt kell átvészelned és ezt kell megtervezd.

De mindezt úgy csináld, hogy már az év hátralévő része és a jövő van előtted. Azért is fontos, mert ha a vihar elmegy, akkor elkezd beindulni az élet és ott kell lenned a piacod előtt. Szükség is lesz rád, mert a beszállítóidat is kell segítsd azzal, hogy rendelsz tőlük.

Szóval az év hátralévő részére fókuszálj és ehhez igazítsd a tervedet, költségeidet és marketinged. Tűzz ki magadnak éves célokat, amiket 2020. december 31-ig szeretnél teljesíteni. Ezeket kezdd el visszabontani alcélokra és időszakokra, mikor és mit kell elérni, és ehhez mit kell tenned.

A tennivalóidban a költségek csökkentése mellett ott kell legyenek a terveid a válság kezelésére, a fejlesztési irányok, hogy mit teszel meg a cégedért. Az otthon aggódás és a költségek megvágása segíteni fog, de nem lesz jó stratégia ebben a helyzetben.

Én például két fő irányt céloztam meg erre az évre: 

  1. ne legyen veszteséges a cég

  2. tartsuk meg a munkaerőt

Ennek megfelelően hoztuk meg a lépéseket. A költségek csökkentése alap volt erre az időszakra, több dolgot befagyasztottunk, így a válság 3 hónapjára csökkentek a kiadások. Mivel a meglévő ügyfelektől jön a bevételünk, minden szükséges válságkezelő lépést megtettünk és betáraztunk alternatív megoldásokkal. Mivel tudom, hogy ez mindenkinek nehéz, megvannak azok a lépések is, ahol az ügyfeleinken tudunk segíteni. Ez nálunk is bevételkieséssel fog járni. A munkaerő megtartása az egyik legfontosabb, emiatt több dolgot is életbe léptettünk és még több vár ránk. Én fontosnak tartom a kommunikációt, ezzel sokkal több mindent elérhetünk, mint egy blogcikkel. 

Átvesszük tőled: 

Teljeskörű online marketing kivitelezés olyan cégtulajdonosoknak, akik az online marketing feladatok helyett a cégük vezetésével szeretnének inkább foglalkozni

Érdekel, megnézem, mit ajánlotok

A költségek csökkentése

Minden cégnek más a költségszerkezete, máshogy áll össze, más elemek vannak nagyobb súlyban. De költség az van.

Most jött el az az idő, hogy ezeket elkezdjük átnézni és szükség esetén közbe lépni. 

Pár költségelem, amivel spórolhatsz

  1. Bérfejlesztés halasztása

  2. Bármilyen fejlesztés, beruházás halasztása - ha az nem a bevételeidet bántja

  3. Marketingköltések - inkább optimalizáld, struktúráld, mint lenullázod

  4. Érdemes körbenézned, hátha egy-egy ügynökség ugyanazt a munkát kedvezőbb áron tudja elvégezni. Vagy tárgyaljátok újra a jelenlegi megállapodásotokat.

  5. Iroda költségek - a home office (ha megoldható) amúgy is elzár az irodától, így ennek teljes egészét, vagy egy részét megspórolhatod

  6. Képzések, oktatások, konferenciák halasztása - vagy egyre több ingyenes tudásanyagot érsz el ingyen

  7. Szoftverek, applikációk - ha használsz ilyeneket, akkor ezeknek egy részét már eléred ingyen, vagy írj a support-nak, hogy a kialakult helyzet miatt szeretnél kedvezményt

  8. Ha van hiteled, akkor azt már elintézték helyetted :)

  9. Fejlesztések halasztása - “Jó lenne egy új gép, egy új honlap” Ezek most ráérnek.

 

Bevétel, likviditás

Kisvállalkozásként a magyar piacon működve azért előfordulnak likviditási problémák a nemfizetésből. Ez szerintem alap, bár tisztelet a kivételnek. Ebben az időszakban ez csak rosszabb lesz (mi már tapasztaljuk), emiatt nagyon fontos, hogy legyen terved erre. Ha valaki nem fizet ki téged, akkor te sem fogsz tudni mást kifizetni és beindul egy láncreakció. Társadalmilag ez most nem egy jó irány, mert ha ez megy, akkor elárulom, hogy az emberek nem fognak vásárolni sem nálad, mert nem lesz miből. 

Én azoknak a táborát szeretném erősíteni, akik betartják a fizetési illemet és kifizetnek mindenkit - persze, ameddig tudom. Ha engem nem is fizetnek ki, próbálom megállítani ezt a hullámot. Ennek segítésére vannak megoldások és egyre több könnyítés is érkezik az állam részéről.

 

Megfelelő fókusz a koronavírus idején

A fókuszálást nem tudom eleget hangsúlyozni. Jelen van a marketingedben, a céged vezetése során, a napi teendőidnél és most a válság idején is. Most máshogy kell priorizálni, máshogy kell kicsit élni a mindennapokat. Minden ügyfelünknél fontosabb lett most a kampányok hatékonysága, ami érthető. A válság kezelésére is kell most fókuszálnod, a mindennapjaid részét kell, hogy kitegye. Itt nem arra válságkezelésre gondolok, amikor azon dolgozunk, hogyan éljük túl ezt a 3 hónapot, hanem ennél hosszabb távú kezelésre gondolok. Először oldd meg ezt a 3 hónapot, fókuszálj erre. Fókuszálj emellett a bevételek megtartására, mert ezzel fogsz túlélni. Közben vess pillantásokat a dolgozóidra és a piacra is, mert ők is befolyásolják a cégedet. Ezek után kezdj bele tervezésbe: mi lesz a 3 hónap után. Hogyan fogsz működni? Milyen kampányokkal? Mi változik majd? 

Biztos, hogy lesz változás, erre fel kell készülj és fókuszálnod is kell rá. Ha most nem kezdesz el vele foglalkozni, le fogsz maradni. Ne most foglalkozz jelentéktelen ügyekkel, a cégre, az életben maradásra és az újrakezdésre fókuszálj.

 

Tartsd a piacon a kezed

A kommunikáció szerintem aranyat ér. Nagyon sok információt tudsz begyűjteni a piacodról a jelenlegi helyzetről és a várakozásokról. Nem kell felméréseket, kutatásokat készítened a vevők körében, egyszerűen csak állj le velük beszélgetni. De ne csak velük: a kollégáid, a beszállítóid, partnereid mind olyan információforrás, ami segítehet neked a túlélésben. Én is jelenleg ezt teszem, minél több emberrel próbálok egyeztetni telefonon, most erre fókuszálunk. Sokkal több gondolat, meglátás, ötlet jut így el hozzád. Ha gondolod, veled is szívesen beszélgetek a helyzetről, biztos tudsz olyat mondani nekem, amit segíthet vagy egy új látásmódot hoz be az életembe.

 

Segítsük egymást ebben a helyzetben és próbáljunk meg a lehető legkisebb veszteségekkel kijönni ebből a helyzetből.

Nem kell marketingesnek lenned ahhoz, hogy sikeres legyen a webáruházad marketingje. Elég, ha megbízol egy online marketingest. 

Klikk ide